|
|
|
[ Pobierz całość w formacie PDF ]
virágnál jobban szerette, az illata miatt, meg hát a füzéres virága és a színe miatt is. És ha a
szaglóérzékem nem tompult volna el, akkor a levendula illata mindig Lousse-ra emlékeztetne, a
képzettársítás jól ismert mqködése alapján. És, azt hiszem, be is gyqjtötte a levendulát, ha eljött az
ideje, megszárította, apró csokrokba kötötte, és a szekrénybe tette, hogy zsebkendQi is illatozzanak,
meg a fehérnemqje és az egész ház. De néha mégis hallottam, hogy konganak a harangok és az
órák, egyre hosszabban, majd hirtelen nagyon röviden, aztán megint egyre hosszabban. Csak azért
mondom ezt, hogy fogalmat alkothassatok róla, mennyi idQt szentelt a meghódításomnak, milyen
türelmes és kitartó volt, mert egész idQ alatt kuporgott vagy térdelt mellettem, míg én nyugodtan
feküdtem a pázsiton, hol a hátamon, hol a hasamon, egyszer az egyik oldalamon, egyszer a
másikon. És be nem állt a szája, én meg csak azt kérdezgettem, néha, egyre halkabban, hogy melyik
városban vagyunk. Végül felkelt és elment, talán nagyon is biztos volt a dolgában, vagy egyszerqen
úgy látta, hogy Q megtett minden tQle telhetQt, és nincs értelme tovább makacskodnia, nem tudom,
hová ment, mert én ott maradtam, ahol voltam, sajnálkozva ugyan, de nem nagyon. Mivel bennem
mindig két bohóc lakott, többek között, az egyik csak ott akart maradni, ahol éppen volt, a másik
viszont úgy gondolta, hogy egy kicsit odébb kevésbé érzi rosszul magát. Ezért, bármit tehettem,
mindig csak elvoltam valahogy. Felváltva engedtem nekik, ezeknek a szomorú haveroknak,
lehetQséget adtam mindkettQnek, hogy belássák tévedésüket. Azon az éjszakán nem mutatkozott a
hold, nem világított semmiféle fény, mert olyan éjszaka volt, amikor csak fülel az ember, apró zajok
és sóhajok éjszakája, olyan neszeké, melyek éjjel megtöltik a kis virágoskerteket, a lombok és
szirmok félénk táncából születnek, melyek között máshogy jár a levegQ, mint egyebütt, ahol
szabadabban mozog, nem is úgy, mint nappal, amikor mindent meg lehet figyelni s tönkretenni,
meg valami másé is, amirQl nemigen tudni, honnan ered, csak annyit, hogy nem a lég és nem is a
mozgás az oka. A föld hangja tán ez a távoli monoton zörej, melyet elnyom a többi zaj, de nem
sokáig. Mert a többi zaj nem ér fel ezzel a zörejjel, melyet csak akkor hallunk, ha igazán fülelünk,
amikor minden csendes. És volt ott más zaj is, az életem zaja, mely beleolvadt a szakadékokon és
kietlen tájakon átnyúló kert zajába. Igen, elQfordult, hogy elfelejtettem, nemcsak azt, hogy ki
vagyok, hanem azt is, hogy egyáltalán vagyok, létezem. S akkor már nem voltam az a zárt doboz,
melyben ilyen épségben megQriztem magam, kinyílt az egyik oldal, és én megteltem gyökerekkel,
mindenféle szárakkal, például rég elkorhadt, égetésre szánt gyámkarókkal, az éjszaka nyugalmával
és a napfény reményével meg nyikorgással, a planétával, az mindent elbír, de már tél felé haladt, a
tél megszabadítja majd ettQl a nevetséges hulladéktól. Vagy én voltam a tél kétes nyugalma, a
hóolvadás, ami nem változtat semmin, s az újrakezdés iszonyata. De ilyesmi csak ritkán esett meg,
többnyire nyugton maradtam a tartályomban, mely nem ismert kertet, sem évszakot. És ott jobban is
éreztem magam. De ott aztán figyelni kell ám, meg kérdéseket intézni magunkhoz, például azt,
hogy élünk-e még, és ha nem, mikor haltunk meg, és ha igen, mennyi van még hátra, bármit, ami
megakadályozza, hogy elveszítsük gondolataink fonalát. Én szívesen tettem fel magamnak
kérdéseket, egyiket a másik után, csak hogy elmélkedhessek rajtuk. Nem, nem szívesen, hanem
azért, hogy tudjam, még itt vagyok. Pedig nem jelentett semmit számomra, hogy még itt vagyok.
Ezt nevezem én gondolkodásnak. Majdnem szünet nélkül gondolkodtam, nem mertem abbahagyni.
Talán ennek köszönhettem az ártatlanságomat. Kissé megkopott ugyan, kirojtosodott, én mégis
elégedett voltam vele, igen, meglehetQsen elégedett. MeglehetQsen köszönöm, ahogy az a kisfiú
mondta egyszer, akinek a golyóját felvettem a földrQl, nem tudom miért, senki sem kért rá, és
valószínqleg inkább Q maga akarta felvenni. Vagy talán a földön lett volna a helye. És micsoda
erQfeszítésembe került, a merev lábam miatt. Azok a szavak örökre belevésQdtek az
emlékezetembe, talán mert azonnal megértettem Qket, ami csak ritkán fordul elQ. Nem mintha süket
lettem volna, a fülem elég éles volt, a zajokat, amelyeknek nem volt határozott jelentésük, bárki
másnál jobban érzékeltem. Akkor meg mirQl lehetett szó? Talán a felfogóképesség zavaráról, csak a
sokadik ingerre válaszolt, vagy válaszolt azonnal, ha úgy tetszik, de az erQltetett szócsavarás szintje
alatt, ha egyáltalán létezhet ilyesmi, s bizony létezhet, hiszen éppen most találtam ki. Igen, nagyon
jól hallottam a szavakat, éles fülem volt, csak elQször, másodszor, sQt gyakran harmadszor is
mindössze a hangokat hallottam, a szavak jelentése nem hatolt el a tudatomig, és valószínqleg ez az
22
[ Pobierz całość w formacie PDF ]
zanotowane.pldoc.pisz.plpdf.pisz.plkwiatpolny.htw.pl
|
|
| Cytat |
Dobre pomysły nie mają przeszłości, mają tylko przyszłość. Robert Mallet
De minimis - o najmniejszych rzeczach.
Dobroć jest ważniejsza niż mądrość, a uznanie tej prawdy to pierwszy krok do mądrości. Theodore Isaac Rubin
Dobro to tylko to, co szlachetne, zło to tylko to, co haniebne.
Dla człowieka nie tylko świat otaczający jest zagadką; jest on nią sam dla siebie. I z obu tajemnic bardziej dręczącą wydaje się ta druga. Antoni Kępiński (1918-1972)
|
|
